Küldetés
Szeretnénk önök elé tárni egy új módjat a szabad idõtöltésnek, ahhoz, hogy jobban megismerhessék önmagukat és közvetlen környezetüket. Számításba véve napjaink rohanó világát és a mindennapokban elõforduló helyzeteket, amik eltávolítanak az élet lényegétõl, elhatároztuk, hogy önök elé tárunk egy új érdek keltõ területet, kihívást.
A fõ célunk, hogy mindenkiben felébresszük az önmaga iránti érdeket, mert minden akadály leküzdésével, közelebb kerülünk ön erõnk ismeretéhez és ugyanakkor a másokhoz való viszonulásunkban is segít. Így minden személy felismeri önmaga fontosságát mindenben amit tesz, magával és környezetével szemben.
Ezt a tevékenységet együtt végezhetjük, teljes biztonságban, szórakozásképp, s közben mégis teljes irányításunk alatt tartva mindent, ami körülöttönk folyik. Nem arra törekszünk hogy megszabjuk az utat, melyen végig kell mennie mindegyik résztvevõnek, hanem a körülményeket és hidakat biztosítjuk, melyek segítségével a résztvevõk felfedezhetik és felértékelhetik önmagukat, úgy magukkal, mint a csapat többi részével szemben is.